A település bemutatkozik

 

Alattyán 2179 fő lakosú község Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati részén, a Jászság területén.

A település Zagyva folyó bal partján a 32-es számú főút Szolnokot Jászberénnyel összekötő szakasza mentén fekszik.

 

 L

Közigazgatási területe 32.426.501 négyzetméter, ebből belterület 1.859.599 négyzetméter, illetve a külterületen lévő zárt kert 197.585 négyzetméter.

Ezen kívül a falu kiskerttel és berki erdővel, illetve a Zagyva mentén jelentős nagyságú árterülettel rendelkezik

 

 

A falu honfoglalás kori, korai település. Egykori tulajdonosának a Kürt-Gyarmat törzs egyik nemzetségfőjének  nevét viseli, melynek jelentése; hős sólyom.

Későbbi tulajdonosai kisnemesi családok, majd a premontrei rend volt. A falu a török hódoltság idején is népes település volt.

Az itt élő emberek  földművelésből és állattenyésztésből éltek, a vidék remek természeti adottságokkal rendelkezett, ami a gazdának és családjának igen jó megélhetést adott.

 

Barokk stílusú római katolikus templomának elődje 1773 és 1781 között épült, mai formáját 1908-ban nyerte el.

Érdemes megtekinteni a község emlékműveit, a Mária-, a Szentháromság- és Nepomuki Szent János szobrot. A zsidó temetőt 1999-ben nyilvánították emlékparkká.

A település jeles szülötte Gecse Árpád festőművész, aki a Jászság festőjeként lett híres.

A község nevét 2006-ban gyakran olvashattuk a sajtóban, a francia elnökkel kapcsolatban, hiszen Nicolas Sarkozy alattyáni család leszármazottja.

 

Ma a legjelentősebb vállalkozás a településen a SEI Interconnect Products Kft 130 főt foglalkoztató üzeme.